2015. július 29., szerda

39.rész*Értetlenség

Gyors zuhanyt vettem, bár szívem szerint órák hosszára a zuhanykabin rejtekébe bújtam volna. Semmi hangulatom nem volt ahhoz, hogy szembe nézzek Anne ellenszenvével. Jól indult a reggel, sőt, csodásan. Semmi pénzért nem szerettem volna, ha ez hirtelen száznyolcvan fokos fordulatot vesz.
Amint elkészültem, egy törülközővel megszárítkoztam, majd hajamat egy szoros kontyba kötöttem. Fehér neműmet magamra vettem, s a fehér, finom anyagot kiterítettem.
Ahogyan beértem a szobába, kellemes levegő simított végig alig elfedett bőrömön. Az erkélynek mind a két ajtószárny ki volt tárva, s a hófehér függöny ennek köszönhetően kecsesen mozgott, míg a friss levegő átjárta a helyiséget. Az ágyra pillantottam, amely már bevetett állapotában volt, míg Harry az utolsó díszpárnát helyezte el rajta.
- Nem gondoltam volna, hogy rendszerető vagy – utaltam ezzel arra, hogy mennyire is rendetlen tudott lennyi olykor.
- Tudod, jó benyomást kell keltenem, amíg teljesen magamhoz nem láncollak – kacsintott.
- Úgy érzed, hogy még nagyon menekülhetnék?
- Tudom, hogy nem tudnál messze lenni tőlem – susogtam, majd ajkaimra csókot hintett, s elvonult a fürdőbe.
Mosollyal az arcomon, és azzal a tudattal, hogy mennyire is igaza volt, a bőröndömhöz léptem, majd pár ruhadarabot kezdtem el keresgélni. Fogalmam sem volt, hogy mit is tervezett Harry, de a kényelem mindig is előtérbe került nálam, amikor ruhaválasztás volt porondon.
Nem vittem túlzásba az öltözködést, de éppen megfelelőnek éreztem a naphoz. Amint magamra kaptam a ruhadarabokat, táskámba bepakoltam, és az ülőgarnitúrán helyet foglaltam, várva Harryre, aki nem sokkal később meg is érkezett.
Haja nedvesen tapadt fejéhez, míg mellkasán a vízcseppek csillogása ragadta meg figyelmem. Alsó ajkamat beszívtam a szívdöglesztő látványnak köszönhetően, s nagyot nyeltem.
- Mi az bébi? Repetát kérsz? – mocskos hangján kérdezett rá, mire én gyorsan pislogni kezdtem, s megráztam fejem.
- Inkább öltözz fel – motyogtam.
- Te is jobban szereted, ha nem korlátoz engem semmi – kacsintott.
- Lehetséges, de kétlem, hogy édesanyád méltányolná – álltam fel, és elé léptem. Ujjamat szegycsontján húztam végig, majd felváltotta azt ajkaim, s édes puszikkal halmoztam el mellkasát.
- Kicsim.. – halt el hangja, s nagyot nyelt. – Ha így folytatod, garantálom, hogy még jó pár órán át a háló falai közé leszünk zárva – adta tudomásomra, amikor is csípőjét előre billentette, ezzel kezdetleges izgalmát megmutatva nekem.
- Bocsánat – gyors csókot adtam neki, majd hagytam, hogy nehezen táskájához lépjen, és felöltözzön.
Bokszer nélkül rángatott magára egy térdig érő farmernadrágot, majd egy fekete pólót, amelynek nyaka V kivágású volt. Haját áttörölte, de lazán hagyta, hogy az idő forrósága megszárítsa. Lábfejeit nike cipőjébe bújtatta, és már kézen is ragadva maga után kihúzott a szobából. 
- Említettem már, hogy mennyire csinos vagy? – csókolt nyakamba, mielőtt elindultunk lefelé a lépcsőn.
- Túlzásokba esel – feleltem, és ujjaimat szorosabban kulcsoltam övéire.
- Nem hinném – nevetett, ám hamar befejeztük a boldog csevegést, amikor is a konyhában megláttuk Annet, aki teát kortyolgatott.
- Megérkezett a fiatalság is – teszi le a csészét a kis tényárra, és az újságot összehajtja, majd elénk dobja. – Egy szórakozóhelyen ennyire nyíltan viselkedni – förmed ránk. – Nem gondoltam volna, hogy ennyire közönségesek vagytok.
- Anya, neked is szép jó reggelt.
Felvont szemöldökkel nézett órájára, majd vissza ránk: - Délután, három óra, fiam. Azt hiszem a reggelt rég elhagytuk már.
- Véleményem szerint ennyi idősen már nem kell eltűrnöm azt, hogy irányítani próbálsz –vetette oda barátom. – A barátnőmről nem is beszélve.
- Harry – állt fel. – Ezt a viselkedést, akkor sem engedheted meg magadnak. Elég botrányba keveredtél, a lány miatt.
- Van neve is – sziszegte, és kezemet egyre erőteljesebben szorította.
- Hát persze, Nina – úgy ejtette nevem, mintha valami szitokszó lett volna. Visszafordult fiához. – Este egy étterembe vacsorázunk egy kedves barátommal, nyolc órára legyetek ott – ezzel elhagyta az étkezőt, ellenkezést nem tűrve.
- Sose fog elfogadni – hajtottam Harry vállára fejem.
- Az a lényeg, hogy én szeretlek, nem igaz? – suttogta, mire beleremegtem.
Szemeibe néztem, s elvesztem a mélyzöld íriszekbe, amelyek csillogóan néztek le rám. A levegőt mind a ketten kapkodtunk, pedig csak egy szó volt, amely megremegtetett bennünket.
- Szép reggelt, gyerekek – szakította félbe a pillanatot Berta.
- Jó reggelt – köszöntünk mind a ketten, Harry pedig egy csókkal is illette arcán az idős asszonyt. – Hogy vagy ma?
- Jól, köszönöm fiam – mosolygott kedvesen. – Megterítettem nektek a teraszon. Csodás idő van – lelkesen ecsetelte. – Pirítós, rántotta, mit szeretnétek?
- Pár szelet pirítós megfelel – bólintott Harry. – Illetve egy omlettet én kérnék még.
- Kávé vagy tea?
- Egy feketét, tisztán – felelte, s rám nézett.
- Én maradok a narancslénél ebben a melegben, köszönöm – hálálkodtam.
Kisétáltunk a konyhán át a hatalmas balkonra, ahol is a kerti bútorok kaptak szerepet. Igazán egyedi, még is divatos berendezés volt. Az üvegasztal meg volt terítve két személyre már, így helyet is foglaltunk Harryvel. Egy kis féltető alatt volt, így a nap nem tűzött oda, mindössze az enyhe szélfuvallat, amely felfrissítette az álló levegőt, ért bennünket.
Igazi úriember módjára Haz töltött narancslevet, amely még kellően hűs volt. Pár korttyal hűsítettem magam, s kényelmesen hátradőltem, míg Harry telefonálni kezdett, ahogyan hallottam Ellievel.
Kimérten beszélt, bár természetesen humorával nem spórolt. Terítékre került, hogy mikor is utazunk vissza, melyet Harry csak annyival zárt, hogy hamarosan, s bontotta a vonalat. Eközben Berta megérkezett a tósztokkal, és az omlettel.
- Köszönjük – mosolyogtam fel rá.
Bólintott, és magunkra i hagyott bennünket.
- Tudni szeretnék, mikor megyünk vissza?
- David elvileg türelmetlen, és akkor lenne nyugodt, ha ott lennénk – sóhajtott. – Nem fogok ott ülni, mint egy idióta, és nézni a versenyt, amiben nem vehetek részt.
- Hogy állnak az esélyeid?
- Ha jövő hétvégén volán mögé ülök, és nyerek, sorra minden futamot, akkor indulhatok a sivatagi hajrán – nézett rám. – Egyet veszíthetek el, de nem fogok.
- Te sem lehetsz ennyire biztos magadban – mutattam rá, miközben megkentem egy szelet kenyeret vékonyan vajjal.
- Bébi, tudod te pontosan, hogy mennyire is nyerő vagyok, de lehetek jobb is – pillantok rá erre a kijelentésére. – Ha mellettem ülnél.
- Harry, már mondtam, hogy melletted vagyok, de nem leszek a társad, mint navigátor.
- Miért? Te is élvezed a sebességet, és velem együtt élnéd át, kicsim. Mennyire csodás emlék lenne. Nyugdíjas korunkban visszaemlékeznénk, az unokáinknak mesélnénk, hogyan is hajtottuk az autót. Miként is nyertünk, taszítottunk a hátunk mögé emberek sokaságát.
- Nagyon beleéled magad – nevettem. – Remek versenyző vagy, a legjobbak között is érted harcolnak a csapatok, tudom. De akkor is szeretnék a háttérben támogató barátnő maradni.
- Visszatérünk rá – motyogta, majd szájába tett egy falat tojást.

****

Egész napot a városban császkálással töltöttük. Vásárolgattunk, illetve Harry ragaszkodott ahhoz, hogy vehessen nekem pár dolgot. Ellenkeztem az elején, mivel mindig is szerettem magam megszerezni azt, amit szerettem volna. Tisztában voltam azzal, hogy megtehette, de számomra kissé kellemetlen helyzet volt hagyni őt, fizetni a számlát. Volt jó pár ruhadarab, amelyeket csak az ő kedvéért próbáltam fel, s végül meg is vette őket, bár kijelentette, hogy csak is neki, a négy fal között viselhetem őket.
Mire végeztünk, s Harry is magának beszerzett jó pár új, érdekes ruhadarabot hazafelé indultunk egy taxival. Fejemet barátom vállára hajtottam, s úgy vártam, hogy újra az ördög feleségének házába kerüljünk.
- Kicsim, holnap apámmal ebédelünk – mondta, mielőtt is leparkoltunk, és kiszálltunk.
- Remélem, jobb benyomást teszek rá, mint édesanyádra.
- Imád, már most – nyugtatni igyekezett, de nem tudott. – Viszont van egy pici jó hírem is még. Anya már nincs itthon, így ketten megyünk az étterembe.
- Egy kis megkönnyebbülés – nevettem.
Harry kifizette a fuvart, majd kiszálltunk, és a táskákkal már indultunk is a házba, egyenesen az emeletre, a szobánkba. Hanyagul csak ledobáltuk a vett dolgokat, és indultunk készülődni. Zuhanyba gyorsan váltottuk egymást. Időnk nem sok volt, késni pedig annyit nem szerettünk volna, hiszen Anne egyértelmű, hogy nem nézte volna el nekünk a dolgot.
Míg Harry szűk nadrágjába rángatta magát, addig én bugyiban sminkeltem magam. Éreztem tekintetét félig pucér testemen, de megjegyzésével szerencsére nem illetett. Amint elkészültem, és hajamat is lágy hullámokba csavartam, a szobába siettem, ahol is a nyitott hátú ruhámat felvettem, majd magas sarkú szandálomba bújtam. Fújtam magamra parfümömből, s táskámat magamhoz vettem. Harry is elkészült, és elém állt.
- Várom, hogy lehámozhattam rólad – simított végig ujjával gerincem vonalán, és nyakamba csókolt.
Nevetve követtem ki a szobánkból, egyenesen le a főbejárathoz, ahol is egy újabb taxi várt már ránk. Bemásztunk, Harry bediktálta a címet, s indultunk is.
Szívem már torkomban dobogott. Egyáltalán nem vártam a találkozást, és, ha választhattam volna, inkább az ágyban, szerelmem mellett, egy jó filmmel töltöttem volna az időt, mintsem kiöltözve, egy nyilvános helyen ülni tűrve Anne szidalmazását.
Végig csendben ültünk, bár ahogyan elhagytuk a járművet, Harry ujjainkat egybefonta. Lassan haladtunk be az épület belsejébe, talán minimálisan reménykedve, hogy sohasem érünk be. Ám elérkezett a pillanat. Egy pincér a megfelelő asztalhoz indult, mi pedig követtük. Felnéztem, amint odaértünk, és teljesen ledermedtem. Hitetlenkedve néztem fel barátomra, akinek arca hasonlóan el volt torzulva az értetlenségtől és a haragtól. 


2015. július 13., hétfő

38.rész*Királynői ébresztés

Behúztam a tömegbe, és azonnal magammal szembe fordítottam, miközben kettőt pörgettem rajta. Meglepődött arccal figyelt, és mosolyodott el. Egyik kezemet csípőjére vezettem, majd hátra döntöttem, s egy kört írtunk le. Teljesen közel érkezett meg hozzám. Ajkaink szinte milliméterekre voltak egymástól. A vágy, a kísértés nagy volt, ám tartottam magam, és csípőmet mozgásra késztettem.
Sohasem rajongtam a táncért, de nem tagadhattam, hogy nagyon is ment. Főleg, ha egy lány elcsábításáról volt szó, még úgy is, hogy már régen az enyém volt szíve.
Nina is kecses mozgásra késztette csípőjét, amely engem az őrület határára sodort teljesen, és a vágyat, amely már hosszabb ideje élt benne, újra életre keltette. Teljesen együtt mozogtunk az ütemre, és csak egymásnak éltünk. Senki sem érdekelt bennünket. Hidegen hagyott, hogy valaki felismerhet, mint a híres, a lejtőn lecsúszott autóversenyzőt. Egyszerűen csak egy srác voltam, aki a szerelmével letért szórakozni az egyik helyi szórakozóhelyre.
Hátat fordított nekem, és teljes testével hozzám dörgölőzött, de a táncot nem hagyta abba. Ágyékomhoz ért formás feneke, amelyért annyira rajongtam. Alsó ajkamon végigszántottam nyelvemmel, s mélyen szívtam magamban a levegőt. Kezeim hasánál pihentek, ujjaink egybe voltak fonva, de az egyáltalán nem tudta elterelni a gondolataimat arról, hogy férfiasságom már igen szűkössé tette nadrágomat.
Ajkaimat nedves nyakára nyomtam, s édes csókokkal halmoztam el, majd nyelvemmel végig szántottam az enyhén lüktető felületen. Füle mögé csókoltam, és fülcimpájába kaptam fogaimmal, mire megrándult karjaim között, ágyékomhoz ért még jobban és a farkam ennek örömére még keményebbé kezdett válni.
- Bébi – nyöszörögtem.
Szembe fordult velem, és nyakam köré fonta kezeit, míg ajkait enyéim ellen nyomta. Nyelve számba tört magának utat, míg én kezemmel szoknyája alá nyúltam, s combjánál fogva felemeltem. Derekam köré kulcsolta lábait, de csókunkat nem szakította meg. Fenekét szemérmetlenül markolásztam a szoknyája takarásában, mire ajkaim között halt el egy nyögése.
Elvált számtól, és hátra dőlt, mire gyorsan dereka után kaptam kezemmel, és úgy írt le egy kisebb kört, mire nevetve visszatért hozzám.
- Kibaszottul szexi vagy – motyogtam. – Annyira dugnivaló.
Megnyalta szám, majd az elhaladó pincér tálcájáról leemelt két pohár tequilát és lehúzta azokat, majd száját enyémre nyomta. Hűs, kellemes alkohol íze volt, és minimális narancs ízét éreztem.
- Ha tudom, hogy ennyire élvezed, és még kívánatosabb vagy, már előbb elvittelek volna egy ilyen helyre – mondom, és leteszem a földe.
- Szerintem nincs probléma azzal, ha kócosan, elnyúlt felsőben látsz, akkor is megdugsz – nevetett.
Bátorsága, szókimondása meglepett, de be kellett látnom, hogy nagyon is tetszett. Dögös volt.
Visszarántottam magamhoz, ajkait hevesen bekebeleztem, és vezetni kezdtem. Már mind a kettőnknek melege volt, de az sem számított, csak a forró, feltüzelt pillant.

****

Nevetve andalogtunk anyám háza felé, miközben a nap már a horizonton látszott. Több csók is elcsattant, míg a szórakozóhelyen többen is felfigyeltek irigylésre méltó, szexi táncunkra.
- Szexi popó – nevetett hangosan, miközben fenekemre csapott már sokadjára.
- Ani – szóltam rá, ám én is nevettem. Imádtam a becsiccsentett barátnőm látványát.
- Oké..oké, nem tehetek róla, hogy mocskosul szexuális segged van – rántott vállat, és oldalamnak dőlt.
- Köszönöm a bókot – vigyorogtam rá, majd kitártam a ház ajtaját.
Derekára vezettem kezem, és úgy indultunk az emelet felé. Szerencsére senkibe sem futottunk bele, amiért hálás voltam. Természetesen az anyámat akartam kerülni. Semmi szükségét nem éreztem annak, hogy mámoros pillanatunkban lásson. Nem szerettem volna, hogyha a pillanatot elrontja.
A szobánkba érve, Ani eldobta magas sarkú cipőit, és ruhájától is megszabadult. Cselekedtem én is gyorsan, s minden felesleges anyag a földön kötött ki. Kézen fogtam, és magam után húztam a zuhany alá, ahol is a hideg víz felébresztette és egyszerre kijózanította testünket.
Amint elkészültünk, megszárítkoztunk, és már vissza is mentünk a szobába, amelyet már a napfény sugarai árasztottak el. Elhúztam a sötétítőt, és úgy, meztelenül vezettem a lányt az ágyhoz. Magára húzta a vékony takarót, hozzám bújt, és már aludtunk is.
Mocorgásra ébredtem. Nyöszörögtem ellentmondásként, és másik oldalamra fordultam. Telefonomat elemeltem az éjjeliszekrényről, és a kijelzőre néztem, amelyen már délután négy óra is elmúlott. Visszahelyeztem a készüléket, s újra a lány felé fordultam, aki háttal feküdt nekem. Egész testemmel mögé simultam, s kezemmel simogatni kezdtem puha bőrét, ott, ahol csak értem. Fenekénél tovább időztem a kelleténél, és kissé meg is szorítottam, mire újra mocorogni kezdett, ám nem fordult meg, s tovább aludt.
Oldalát megcirógattam, majd mellét finoman megmarkoltam, s nyaka hajlatába csókoltam. Lapos hasán is végigsimítottam, s lábai közé nyúltam bátran. Finom mozdulatokat tettem meg, mire nyöszörögni kezdett. Kezét kinyújtotta, és hajamba túrt, még jobban nyakához húzva ezzel. Felszisszent, amikor ujjamat eltüntettem benne, és ütemesen mozgatni kezdtem.
- Harry – nyöszörgött.
- Mondjad bébi – suttogtam, és nyakán végighúztam nyelvem.
Erekcióm már akkor rá várt, amikor felébredtem, s meg sem lepődött, mikor megérezte. Lábai közé csúsztattam enyémét, és már is péniszemmel kezdtem el izgatni a lányt, aki már készen is állt a befogadásomra. Csípőmet előre lököm, és már is belésiklok. Mind a kettőnk ajkát megkönnyebbült nyögés hagyja el.
Azonnal mozogni kezdtem, és a gyönyör felé kezdtem hajszolni Anit, és magamat is. Nyaka bőrét fogaimmal karcoltam meg, míg ujjaimmal mellét kényeztettem. Hirtelen kicsúsztam belőle, mire megfordult, és hátamra lökött. Pillanatok alatt fogadott ismételten magába, s vette át az irányítást.
- Így szeretek ébredni, fölöttem a szexi barátnőmmel – lihegtem.
Körmei mellkasom bőrébe mélyedtek, míg én a fölöttem kéjesen nyögő lány arcát, és formás melleit figyeltem. Ujjamat löktető nőiességéhez vezettem, simogatni kezdtem, minek következtében megvonaglott. Nyelvemet kissé kinyújtottam, és ajkaimat megnyaltam. Rám hanyatlott, hevesen megcsókolt, s nyakamba temetve arcát az eufórikus érzés vette uralma alá, amely engem is átlökött azon a bizonyos határon.
- Bassza meg – kapkodtam a levegőt. Kissé, mellkasomon megtámaszkodott Ani, és zilált haját oldalra túrva, szemeimbe nézett. Fáradtan pislogott, és talán másnaposan is. – Jó reggelt – mosolyogtam rá, és egy puszit nyomtam szájára.
- Neked is – mormogta, és visszabújt hozzám. – Mi ez a királynői ébresztés?
Felnevettem rekedten, és végigsimítottam hátán; - Merevedéssel ébredtem. Amúgy is kanos vagyok mindig, de amikor meztelenül fekszem mellettem, megállíthatatlan vagyok.
- Mint egy hormonokkal túltengett kamasz – motyogta.
- Hát, ha ilyen szexi barátnőm van – szorítottam meg fenekét. – Ne csodálkozz, ha állok.
- Bolond – nevetett. – Ideje lenne felkelni.
- Ja, és szembe nézni anyám haragjával – sóhajtottam fel.
- Muszáj volt ezt még úgy közölnöd, hogy a farkad bennem van? – háborodott fel, s szállt le rólam, mire én csak elnevettem magam, és a távolodó meztelen testét figyeltem.

2015. július 6., hétfő

37.rész*Poén és komolyság

Szorosan fogtam kezeit feje mellett, miközben ütemesen mozogtam. Szemhéjait szorosan hunyta le, s ajkait kissé eltátotta. Ütemesen mozogtam, megállás nem volt. Lábait szorosan csípőm körül tartotta, s szorított még jobban magához. Homlokomat övének döntöttem. Szemeimmel őt figyeltem, ahogyan a levegőt kapkodta. A helyiséget csak a zihálásunk töltötte be.
- Nézz rám – kérleltem. – Bébi.
Teljesítette kérésem. Szemhéjait felnyitotta, s tekintetünk találkozott. Csillogott, kissé kábult volt, de kétségem se volt afelől, hogy az én tekintetem is hasonló lehetett. Egyik kezét elvette enyémétől, és nyakamra csúsztatta, onnan pedig enyhén nedves hajamra, amely az izzadságnak köszönhetően vált azzá. Lerántott magához szó szerint, és moh módon, szenvedéllyel telve sajátította ki ajkaimat, míg csípőmet szorosabban tartotta, s fordított helyzetünkön. Felnyögtem, amikor is kissé mélyebbre sikerült hatolnom benne. Felült, és csípőjét kecses, gyors mozgásra késztette. Fejét hátravetette, combjaimon, háta mögött megtámaszkodott, s nyögések törtek fel belőle.
Látványa is már elég volt ahhoz, hogy az őrületbe kergessen, hát még céltudatos mozdulatai. Kezeimet combjaira vezettem, majd egyikkel végigsimítottam nőiességén, minek következtében megremegett. Nevemet nyöszörögte, míg én vándorló kezeimet feljebb vezettem. Melleire finoman rámarkoltam, s hirtelen, felültem. Előrehajolt, nyakamba kapaszkodott, ám a mozgást egy másodpercre sem hagyta abba. Kezeim formás fenekén állapodtak meg, ezzel is segítve mozgását.
Tekintetünk újra egybekapcsolódott, a szenvedély szinte már teljesen kézen fogható volt. A tűz, amely belülről perzselt bennünket, csak még forróbbá tette az egészet, amely már a legelején is égető volt.
Ajkaim megtalálták övéit, és lustán csókoltam, míg az eufórikus érzés lassan átvette az uralmat testünk felett. Egymás szájában halt el nyögésünk. Csípőjével leírt egy nyolcast, s átadta magát a gyönyörnek, amely nekem is megadta az utolsó pillanatot. Még pár kisebb mozdulatot tett, majd megállt, míg én hátamra hanyatlottam, s magammal húztam őt is.
Mellkasomon szuszogott, szinte teljesen mozdulatlanná meredt. Minden maradék erőmet összeszedtem, majd ujjammal álla alá nyúltam, s magam felé biccentettem. Szemhéjai le voltak csukva, ám ajkaival kissé csücsörített, amely engem tökéletesen megnevetetett. Lágy csókkal ajándékoztam meg, s teljesen magamhoz vontam, ha ez egyáltalán lehetséges volt. 

****

Csend uralta a légteret, de egyáltalán nem volt kínos. Ani nekem háttal pihent, teljesen mellkasomnak simulva. Oldalát ujjaimmal cirógattam, s olykor nyakát csókkal hintettem be. Kezemet megfogta, s ujjainkat egybekulcsolta, majd hátára fordult, és ajkait enyéim ellen nyomta, ám csak pár röpke másodperc erejéig.  
- Kielégíthetetlen vagy – mosolyogtam le rá pimaszul.
- Lehetséges, de te ez imádod – nyomott még egy puszit számra. – Most is ki kellene elégítened egy vágyam.
- Hm, csakugyan? – simítottam a takaró vékony anyaga alatt végig meztelen testén.
- Bizony – susogta.
- És elárulod a vágyad tárgyát? – ajkaihoz köze hajolva, szemeibe nézve suttogtam a szavakat. Már teljesen az őrületbe kergetett, és ezzel ő maga is tisztában volt, főleg, amikor kezdetleges erekciómat nekidörzsöltem.
- Bébi, itt véleményem szerint csak is te vagy kielégíthetetlen – nevetett, és hirtelen hátamra döntött, s csípőmre ült.
- Ne játszadozz velem.
- Alig egy órája sincs, hogy megkaptál – búgta.
- Említettem már, hogy sohasem elég belőled? – túrok bele hosszú hajába, amely szinte függönyként omlott körénk.
- Mintha rémlene valami – tetettet gondolkodást.
- Okos, fiú – nyomot államra egy puszit. – Most – aztán nyakamra. – Esetleg – mellkasomra. – Kielégíthetnéd – hasamra, mire már behunytam szemeim, s hajába túrva élveztem egyre lejjebb haladó csókjait. – Más vágyam is – hagyott csípőm mind a két szélé egy-egy nedves csókot. – Kielégíthetnéd – ült fel, és lemászott rólam.
- Hé – nyögtem fel fájdalmasan, és felpillantottam rá. Immáron, az ágy mellett állt, és haját fogta össze. – Most hova mész? – szaladt ráncba homlokom, mire elnevette magát.
- Menjünk el táncolni – lelkesen mondta.
- Mi van? – kiáltottam fel értetlenül, minek köszönhetően nevetése még erőteljesebb lett. – Táncolni?
- Jól hallottad, Harry. Még nem voltunk rendesen együtt egy helyen. Valami olyanon, amely forró, fülledt az erotikától.
- Édesem, elég erotika van az ágyban is, nem gondolod? – ültem fel, ám ő már a táskájához sietett. – Eléggé alkalmazkodó típus vagyok, mondd, hol szeretnéd, és teljesítem a kívánságod.
- Hm, mondjuk valami latin? – fordult felém.
- Bébi, ne szórakozz – sóhajtottam.
- Eszem ágában sincs.
- Nina, merevedésem van miattad. Erekciót varázsoltál a lábaim közé – kiáltok utána, amikor a fürdő ajtajába ér.
- Megdöbbennék, ha máshol jelentkezett volna – nevetve hagyott magamra, és már csak a zuhany csobogása, ami felelt fel nem tett kérdéseimre. 

****

Miután Ani felfrissülve, egy törülközővel, még mindig nedvesen tért vissza a hálóba, én bosszúsan álltam fel, immáron lankadt férfiasságommal, és léptem barátnőm elé.
- Ezt még megbánod – pusziltam meg, és a fürdőbe vonultam egy tiszta alsóval.
Gyors zuhanyzást követően, megborotválkoztam, és felvettem a zárt alsót, amely ellen nagyon is tiltakoztam, ám Nina hallani sem akart róla. Hajamat ujjaimmal áttúrtam, és visszasétáltam a hálóba, ahol is már teljes díszben várt rám, a lány.
- Csodás vagy – dicsértem, amiért hálálkodott.
A szoba még mindig a hold fényének ragyogásában állt, és ezt megtörni én magam sem akartam már. Gyorsan egy fekete nadrágot, és inget magamra kaptam, majd csizmám, s pénztárcám zsebembe süllyesztettem a telefonommal és lakáskulcsommal együtt.
- Mivel megyünk? – fordult felém, amikor már a lépcső alján voltunk.
- Azt hittem, hogy el is terveztél mindent.
- Ne morogj, mert nem akkor szexelhettél, amikor te akartál – húzott magához galléromnál fogva.
- Tudod, a kielégítetlen férfi, morcos – magyarázom. – Nem tehetek róla, hogy rohadtul szexi vagy, és már annak gondolatára is, hogy az enyém lehetsz bármikor, áll a farkam.
- Úgy tűnik, hogy még sem vagyok akkor a tiéd, amikor akarod – mosolyodott el önelégülten, s ujjainkat egybefonva folytattuk utunkat a hát előudvarába. – Most komolyan, mivel megyünk?
- Gyalog – egyszerűen feleltem, mire megdöbbent, és hitetlenkedését tisztán láttam arcán, ám nem nyugtattam meg, hiszen nem volt miért.
Valóban, ahogyan ígértem neki, gyalog indultunk el a helyre, mivel mindössze pár háztömbnyire volt innen. Az idő kellemes volt a késői óráktól függetlenül, az égbolt csillagos, és a szél is igen kellemesen fújt. Magas sarkúja a halk utcákon visszhangzott, ám ahogyan a forgalmasabb útra tértünk rá, már csak az autók hangja maradt.
- Reménykedtem benne, hogy csak poénnak szántad – mormogta.
- Én is reménykedtem a vicc dologban, amikor lemásztál rólam. Tudod, sikeresen elhitetted velem, hogy a szád csodásan örömet fog okozni nekem, erre otthagytál – nevettem el magam, s kezem fogásán kissé szorítottam. – Reméltem, hogy visszamászol, és… - mielőtt befejezhettem volna, másik kezét számra nyomta.
- Hallgass, Harry, a nyílt utcán vagyunk – állt velem szembe.
- Csak a sérelmeimet osztottam meg veled – húztam csípőjénél közelebb.
- Sérelmeidet? – kérdezett vissza. – Fejezd be – forgatta meg szemeit. – Inkább azt mondd, hogy mikor érünk már oda.
- Még mindig van kedved táncolni?
- Persze, miért?
- Reménykedtem benne, hogy feladod – vallottam be sóhajtva, mire hangosan felnevetet. – Amúgy, az út túl oldalán van a hely.
Szemei azonnal felcsillantak, s kezemet fogva forgolódni kezdett, keresve azt a helyet, ahová tartottunk. Nevettem, s elindultam, magam után húzva őt is a szórakozóhely irányába. Egyáltalán nem látszik, hogy a hely, az ami, mivel a házak közé teljesen beépült, s mindössze egy kis tábla mutatja a hely nevét, az üvegajtó mellett.
Belépve az épületbe, azonnal a forróság, a fülledt levegő csapott meg. Nem egy elit hely volt, de hallottam már arról, hogy milyen jó estéket tartanak, bár eddig nem rajongtam azért, hogy oda látogassak, Ani miatt még is megtettem.
A lányra néztem, aki a latin zenére vonagló tömeget figyelte. Tény, hogy az erotika azonnal átjárta az embert, ahogyan belépett a terembe. Látszott, hogy a szenvedély minden pár között ott volt, s tartottam attól, hogy mi talán túlságosan is ki fogtunk tűnni. Soha ezelőtt még hasonló helyen sem voltak. A tánctudásomat alapból sem firtattam inkább, de még is bíztam abban, hogy a lánnyal remek párost fogunk alkotni.
- Szeretnél inni valamit? – hajoltam hozzá, és fülébe, kissé hangosan kérdeztem, mire csak bólintott.
- Ehhez muszáj inni – vigyorgott, mire én arcomra is vigyor került.
A bárpulthoz vezettem, és egy szabad székre leültettem, míg én mögötte álltam, s rendeltem. A pultos srác két tequilát el is helyezett előttünk. Narancsot rendeltem hozzá, így azzal együtt el is fogyasztottuk az italt. Én könnyedén hajtottam fel, míg Ani kissé fintorba torzuló arccal nézett rám. Ajkaira gyors csókot hintettem, s még egy kört rendeltem, ami újra azonnal el is tűnt.
- Szabad egy táncra? – motyogtam fülébe, oldalát cirógatva ott, ahol a ruha nem fedte hófehér bőrét.