35.rész*Becsmérelés

Anne kijelentése teljesen ledöbbentett, bár be kellett látnom, hogy másra nem is igazán számíthattam, hiszen fiának igen mély sebeket okoztam. Sóhajtva, bánatos, erőltetett mosollyal az arcomon mentem Harry után a nappaliba, és ültem le mellé a kanapéra. Kezét átlendítette vállamon, halántékon csókolt, és édesanyjára tekintett.

- Gemma merre jár? – érdeklődött húga felől.

- Kora reggel elment – felelte. – Nem tudja, hogy itt vagytok, úgyhogy valószínű estére előkerül. Mióta hazajött, alig van itthon napközben. Nagyon ritka pillanat, ha délben együtt ebédelünk.

- Azért te sem panaszkodhatsz, véleményem szerint a barátnőiddel is sok időt töltesz.

- Ugyan fiam – legyintett. – A gyermekeimre mindig van időm, bár este nem leszek idehaza, de reggel találkozunk.

- Újabb salsa est?

- Mint minden szombaton – mosolyogva jegyezte meg Harry. – Rendben van, biztos találunk valami elfoglaltságot. Esetleg városba is bemehetünk – mosolygott rám.

- Majd megbeszélitek – közölte semlegesen a nő.

Felkaptam a fejem, amikor egy kiskutya szaladt be a nappaliba, lógó nyelvel. Mosolyom kiszélesedett, őszintévé vált. Két első lábát térdemre helyezte, majd úgy figyelt, szimatolt. Kezeimbe veszettem az állatot, és ölembe helyeztem Buzgó volt nagyon is. Játszani és egyszerre ismerkedni próbált.

- Hé, kislány, engem már nem is üdvözölsz? – vakargatta meg a kiskutya füle tövét. – Hope, kicsi lány – emelte magához, és hasa alját kezdte el vakargatni. – Hiányoztál te is – nevetett fel, amikor is szájba nyalta, Hope. – Mindjárt jövök – helyezi át kezembe az állatot, és elhagyta a helyiséget, amiért nagyon is szidtam magamban.

További figyelmemet a buzgó Hopenak szenteltem, ám végig éreztem magamon Anne tekintetét. Ez egészen addig ment így, még Harry pár perc után vissza is tért, immáron tiszta szájjal.

- És mikor ülsz vissza a volán mögé, Harry? – érdeklődött An.

- Még egy-két hétig kerülnöm kell a pályát, de utána mindenképpen – felelte lelkesen. 

- Nina, te leszel továbbra is a navigátor, gondolom – pillantott felém a nő, mire felnéztem rá.

- Nem, terveim szerint nem ülök vissza Harry mellé – adtam meg a választ. – Jobbnak látom, ha a magánéletünket, és a munkánkat teljesen elkülönítjük.

- Tehát más társa leszel? – érdeklődött tovább, s fogalmam sem volt, hogy mire is akart kilyukadni, de zavart nagykörű érdeklődése. Ellenszenv tisztán érezhető volt hangjában.

- Ilyenen még nem gondolkoztam – őszintén vallottam be.

- Akkor a fiam pénzén fogsz élni, értem – bólintott, s felállt. – Szólok Bertának, hogy hozzon valami italt.

Döbbenten, lesújtva néztem Harryre, és hajtottam le fejem, miközben a kiskutyát simogattam, aki nyugodtan pihent ölemben. Harry nyakamba csókolt, a kezét enyémére simította.

- Ne is foglalkozz vele – motyogta.

- Harry, az édesanyádról van szó – néztem rá, miközben halkan folytattam. – Elsődleges cél az lenne, hogy kedveljen, de egyértelművé vált, hogy ez sohasem fog megtörténni.

- Tisztában van vele, hogy versenyző vagy, abból pedig tisztán következik, hogy saját lábaidon állsz, én csak azért vagyok, hogy boldoggá tegyelek. Ha pedig valamit is veszek számodra, csupa kedvesség, és figyelmesség. Ne törődj anyámmal.

- Limonádé – jelent meg a fekete hajú nő, nyomában egy idősebb hölggyel, aki Berta névre hallgatott.

- Jó napot – álltam fel. – Nina Agdal – mosolyogtam kedvesen, amikor is letette az asztalra az italos tálcát a hölgy. – Ön bizonyára Berta.

- Igen, kisasszony – szerényen elmosolyodott, majd távozott is, mire én Harryre pillantottam.

- Minden személyzeti taggal beszélgetést kezdeményezel, Nina? – mogorván kérdezte.

- Kedvesnek tűnt, és véleményem szerint önöket ismeri, így illedelmes voltam csupán – feleltem, miközben visszaültem Harry mellé, aki vállamat kezdte el simogatni.

- Hát hogyne – kortyolt bele hideg italába.

- Menjünk fel, megmutatom a szobánkat – állt fel Harry, és kezét nyújtotta, amelyet szívéjesen el is fogadtam.

Táskáját vállára helyezte, míg az én bőröndömet kezébe fogta, másik kezét pedig enyémével kulcsolta össze. Elindultunk az emeletre csendben, végig egy hosszú folyosón. Sok ajtó nyílt a folyosóról, de mi egyiknél sem álltunk meg, amíg meg nem érkeztünk a legutolsó ajtóhoz, kissé távolabb esve a többitől.

Harry kitárta előttem a fehér festésű fa ajtót, majd előre engedett. Egy hatalmas szoba tárult elém. Ahogy beléptem, velem szemben igen monumentális erkély ragadta meg figyelmem. Hófehér függönyöket a szél enyhe fuvallata mozgatta, amely a nyitott balkon ajtaján tört befelé, s töltötte meg friss levegővel a hálószobát.

Naturális színek uralták a helyiséget, a rend, és minden precízség. Talán még porszemet sem találtam volna, annyira sterilnek tűnt a környezet.

A helyiséget hatalmas baldachinos ágy, szekrénysor, és egy fésülködőasztal uralta. Az egyik sarokban egy kisebb ülőgarnitúra, s üvegasztal kapott helyet, míg mellőle egy ajtó nyílt, amely értelemszerűen egy fürdőszobát rejtett.

- Hát nem a gyerek szobám. Azóta anya költözött már párszor – magyarázta Harry, ahogyan becsukta mögöttünk az ajtót. – És igen, tisztaságmániás, bár nem ő felel a rendért.

- Nagyon szép szoba – kissé elhúzottan feleltem.

- Ugyan, Ani, ebben egy csepp családias hangulat sincs – nevetve tette le csomagjainkat. – Tisztában vagyok azzal, hogy anyám furcsa, de majd megszokod te is.

- Nincs más választásom – ültem le a kényelmes krémszínű bőrkanapéra.

- Minden rendben lesz – csatlakozott mellém Harry, és ajkaimra egy szűzies csókot lehet. – Mit szeretnél csinálni? Az anyám valószínűsítem, hogy telefonál valamelyik hasonlóan élő barátnőjével, és pletykálnak rólunk. Viszont, mi esetleg kimehetnénk a medencéhez, nagyszerű idő van, és ebben a házban az unalmon kívül mást nemigen lehet csinálni.

- Rendben, akkor átöltözöm – álltam fel, s táskámból előszedve a fürdőruhámat, el is vonultam a fürdőbe, amely szobánkból nyílt. 

Megszabadultam ruhámtól, s beálltam a zuhany alá egy gyors zuhanyra. Amint végeztem, szárazra töröltem magam, s bikinimet feltettem. Hajamat szoros kontyba tekertem, és már vissza is siettem a hálóba, ahol Harry várt rám, immáron egy fürdőnadrágban.

- Micsoda bombázó, az én barátnőm – húzott magához, és finom csókkal ajándékozott meg. Kezével végigsimított fenekemen, még egy puszit nyomott ajkaimra, s kissé eltávolodott. – Mehetünk?

- Egy pillanat – szakadtam el tőle, s vettem magamhoz egy lenge ruhát.

- Minek az a felesleges anyag? – vonta össze értetlenül szemöldökeit.

- Nem fogok a házon végigsétálni egy bikiniben – magyaráztam meg. – Főleg nem az anyád előtt.

- Láthat a medencénél is bennünket, de rendben, ahogy szeretnéd – megvárta, amíg belebújtam a lenge anyagba, és már kézen is ragadott.

Ugyan arra, amerre jöttünk sétáltunk vissza, míg a nappalihoz nem értünk, ahol Anne, Harry anyja valóban telefonált. A férfi tovább húzott egy számomra ismeretlen helyiségbe, amely kiderült, hogy a konyha, amely Berta főhadiszállása. Akkor is szorgoskodott, éppen valami igen kellemes illatú ételt készített.

- Berta – nyomott a nő arcára gyors puszit Harry. – Ő a barátnőm, Nina.

- Örülök, hogy megismerhetem kisasszony. Sajnálom, de Mrs.Styles nem rajong azért, ha a vendégekkel kedveskedem, társalgok – mosolygott rám sajnálkozóan.

- Semmi baj – feleltem kedvesen.

- Rendben vagy, Harry? – kérdezte, és felkarját kissé megnyomogatta a mellettem álló férfinak.

- Igen, bár anyám viselkedése egyre jobban bosszant.

- Megértelek fiam – bólogatott, s visszafordult az ételhez. – Lassan kész a vacsora, szóljatok, és megterítek nektek. Tudomásom szerint, Harry, édesanyád nem tart veletek.

- Köszönjük, de kiszolgáljuk majd magunkat – nyomott a nő hajába egy csókot. – Nyugodtan hazamehetsz az unokádhoz, ha végeztél.

- Tudod, hogyha édesanyád tudomást szerez róla…

- Ne is folytasd, tőlünk nem tudja meg. Jó pihenést a délutánra – ezzel magára is hagytuk a kedves nőt.

- Nem gondoltam volna, hogy ennyire barátságos kapcsolatot ápoltok.

- Szinte gyermekkorom óta ismer, amikor apám kilépett az életünkből, anyám pedig váltogatta a férfiakat, akkor ő volt, aki Gemmára és rám is figyelt.

- Nehéz lehetett akkor a gyermekkorotok.

- Anya, mondjuk úgy, hogy mindig is szerette az életet, de mellettünk is volt. Sosem hanyagolt el minket, leszámítva az éjszakákat, amikor is nyugovóra tértünk, ő elhagyott bennünket, reggel pedig ritkán nem csatlakozott a közös reggelikhez, mindössze ennyi. Nem panaszkodhatom, hiszen az édesanyám, aki jelenleg is mellettünk áll, és támogat, még ha kissé furcsán is mutatja ki, de szeret bennünket.

- Nem kételkedtem ebben egy percig sem – szabadultam meg fehér ruhámtól. - Édesapáddal tartod a kapcsolatot?

- Igen, amikor tehetjük egy közös ebédet megejtünk, Gemmával, bár sajnos tényleg ritkán van rá alkalom.

- És Berta? Édesanyád nem tudja, hogy ennyire jó kapcsolatot ápoltok? – faggattam tovább.

- De, tisztában van vele, és egy ideig szidott is miatta, de nem tud mit tenni. Nekem Berta második anyai szerepet tölti be az életemben, és ez mindig is így fog maradni – nyomott puszit ajkaimra. – Most pedig gyere – biccentett a medence felé, s a lépcső irányába indultunk.