28.rész*Naplemente

Nemtörődöm módon sétáltam végig a garázsok előtt, egyenesen a miénkig, ahol is a már két hete jelenlévő társam várt rá, akiről elég, ha annyit nyilatkozok: seggnyaló. Davidnél már sikeresen benyalta magát, jelenleg nálam igyekszik, de én magasról tettem, s teszek is rá, minden alkalommal.

Akadt olyan alkalom, hogy felemlegette az előző társaimat, akik ő előtte voltak, s mindig ahhoz a személyhez tért vissza, aki a legnagyobb fájdalmat okozta, s az űrt hagyta bennem.

Hideg vizet tartalmazó palackomat számhoz emeltem, s pár korttyal el is tűntettem a hűs italt. Köszönés nélkül siettem a naptól védett helyre, és tovább az öltözőbe, ahol is magamra kapkodtam a megfelelő ruhadarabokat. Társam, Drew is ott volt, de minden könnyedséggel néztem át rajta, s hagytam el a helyiséget.

- Beszélhetnénk? – állt elém El, ahogyan kiléptem az öltöző ajtaján.

- Megcsinálom az időmérőt, és itt sem vagyok – szűrtem fogaim között.

- Meg kell jelenned egy konferencián, ahol is nyilatkoznod kell a hirtelen váltásról.

- Hogy nekem kell nyilatkoznom? – ráncoltam össze homlokom. – Édesem, kibaszottul el vagy tévedve, ha azt hiszed, hogy meg fogok ott jelenni.

- David ki fog nyírni, ha nem tolod oda a segged.

- Azért vagy, hogy tartsd a hátad, ha valamit is csinálok. Itt az ideje, hogy a munkáddal foglalkozz, és ne mások magánéletével – mutattam rá, kikerültem, és fejemre húztam a maszkot, s bukót. Tekintetünk még egy pillanatra találkozott, de hamar elkapta, így minden könnyedséggel szálltam be az autómba, amelybe még mindig éreztem a finom, kellemes női illatot. Az ő illatát.

Megvártam magam elé meredve míg Drew is csatlakozott hozzám, a motor felbőgött, és már ki is hajtottam a garázsból. Beálltam a lámpa elé a bokszutca végén, és vártam, hogy zöld színt kapjak. Kormányra erősen fonódtak ujjaim, míg tekintetem a lámpára irányult. Ahogyan váltott a fény, úgy léptem azonnal a gázra, és hajtottam a pályára, igen nagy tempóban.

Tisztán hallani lehetett, ahogyan mellettem a kísérőm levegő után kapkodott, s szemeim sarkából láttam, ahogyan kapaszkodási lehetőséget keresett. Ám hidegen hagyott. Semmi sem érdekelt.
Valami történt 150 km/h körül. A kipufogó elnyomott minden mást, s a motor a szív ritmusában dübörögött. A látókör leszűkült az útra, majd hirtelen már nem is az úton voltam, hanem benne, a részévé váltam teljesen. Eszembe jutott az első közös utunk, az első időmérőnk, a találkozás a verseny, a közös nyerések, amelyeket partik, és forró esték követtek. Sohasem gondoltam volna, hogy egyszer ennyire magába bolondít egy nő, egy fiatal lány oly kevés idő alatt, ám megtörtént. Gondolataimba merültem nyugodtan egészen addig, míg a mellettem lévő férfinek nevezett egyén fel nem ordított. 

- Kibaszottul őrült vagy? - hangja teljesen félelmet sugárzott. - Meg akarsz ölni? - sipákolt, mintha csak egy kislány lett volna. De nem, a nőket sem bánthatom, hiszen ő annál is rosszabb volt. 

- Pofa be – ennyit szűrtem fogaim között, és a kanyarba hajtottam kellő sebességgel, hogy a tőlem megszokott, legjobb időt futhassam.

- Meg fogsz ölni bennünket, cseszd meg.

Mélyen szívtam magamba a levegőt, majd a fékre léptem, és a pálya közepén, ahol is sikeresen megálltam, felé fordultam.

- Takarodj az autómból, most! – ordítottam rá.

- Harry, ezt nem teheted – fülemre, rádión keresztül szólalt meg Ellie.

- Azt mondtam, hogy kifelé – emeltem még feljebb a hangom.

- Te egy őrült vagy – rázta a fejét, miközben kicsatolta a négypontos biztonsági övet.

Figyeltem, ahogyan kikászálódott a járműből, s becsapta annak ajtaját. Ahogyan ez megtörtént újra, mintha mi se történt volna léptem a gázpedálra, és hajtottam tovább. Áthaladtam a kezdővonalon, és újabb körbe kezdtem, hogy ezúttal valóban a legjobb időt futhassam.

****

Unottan ültem hotelszobán erkélyének kellemesen meleg padlózatán. Körülöttem boros üvegek hevertek, míg egyet igen erőteljesen szorongattam. Másik kezemben a – talán -, harmadik füves cigimet szívtam, s a lemenő nap sugarait figyeltem, miközben a város zaját hallgattam. Tisztán hallottam, hogy vagy öt percen keresztül verte valaki az ajtót, de magasról tettem rá, s tovább ültem önsajnálatom közepette.

- Haver, megértem, hogy lapátra tettek, de attól még ajtót nyithatnál két slukk között – hallottam meg legjobb, mondhatni, egyetlen barátom hangját. Edét.

- Visszatalált hozzád a menyecskéd? – húztam meg vörösboros üveget.

- Csupán egy üzenetet hagyott, hogy szükséged lehet rám – ült le velem szembe. Ám ő inkább a kényelmes fonott szófát választotta a kemény föld helyett. – Szóval elmondod, hogy mi is történt?

- Nem fogok nyavalyogni.

- Most is azt teszed valójában, annyi különbséggel, hogy kussolsz, és csak magadat ostorozod.

- Elhagyott – jelentettem ki. – Ezen nem lehet mit ragozni.

- Átbasztad?

- Nem – háborodtam fel azonnal. – Melanie óta nem volt más, de azt tudod. Minden remekül ment – nevettem fel. – Túl szép volt.

- Biztosan volt valami oka, ami miatt csak így itt hagyott.

- Igen, van egy kibaszott ok, amit a te feleséged baszik elmondani – szívtam mélyen magamba az utolsó slukkot. – Tudom, hogy tudja. Látom rajta, engem senki sem tud átcseszni.

- És amiért nem mondja el neked, azonnal leiszod magad, és teleszívod az agyad? Azt hittem, hogy leszoktál ezekről.

- Hát amint láthatod visszaszoktam.

- David…

- Mi a fasznak emlegeti mindig mindenki őt? – horkantam fel. – Ő csak egy kicseszett pénzeszsák, aki dirigálni tud, de semmihez nem ért. Leszarom, hogy mit mond, mit tesz. Jelenleg ez megnyugtat.

- Amíg szívod, és pár óra múlva el nem múlik a hatása.

- Ed, kinek a pártján állsz? – feküdtem a hátamra, és az eget kezdtem el bámulni.

- A magamén. Rohadtul nem szeretnélek elvonón látni. Tudomásom szerint abbahagytad már jó pár éve az ivást és a füvezést is, szerencsére orvosi segítség nélkül. Minek van most szükséged erre a sok szarra? Felnőtt vagy, egy huszonhat éves normális ember, akinek meg kellene oldania a problémáit, és nem elmenekülni előlük.

- Nem menekülök én sehova – ráztam nemlegesen a fejem.

- Gyerekesen viselkedsz – jelentette ki.

- Mintha te egy minta pasi lennél.

- Legalább nem menekültem szerekhez.

- Beleszerettem. Felfogtad? – ültem fel hirtelen, így már szemtől szemben voltunk. – Megbolondított az a boszorkány. Teljesen elcsavarta a fejem, ellopta a szívem, és darabokra törte azzal, hogy elhagyott minden szó nélkül. Kaptam egy búcsú éjszakát, amely csodás volt, de csak volt.

- Még sohasem hallottalak így beszélni.

- Én se magam, elhiheted, hogy őszinte vagyok. Te tudod a legjobban, hogy egy dugás sose számított, de vele minden más volt, annak ellenére is, hogy az elején mennyire utáltuk a másikat.

- Szerintem azaz utálat csak egyoldalú volt. Egyszerűen ő csak nem hagyta magát.

- Kemény a csaj – húztam féloldalas mosolyra szám. – Imádtam. Annyira vad volt. Vele éltem, és nem gondoltam egyetlen egy szar cuccra sem.

- Azt mondta El, hogy azért sikerült vele is kissé élvezned a füvet.

- Mennyire petykás … - szűrtem fogam között. – Igen, de csak sütemény volt. Nem akartam rászoktatni, és én sem akartam nagyon esélyt adni arra, hogy újra a rabja legyek.

- Még is sikerült.

- Ha itt lenne, nem fordultam volna ezekhez.

- Nem foghatod mindig másra a dolgokat, haver.

- Ed, hozd vissza nekem. Vagy csak derítsd ki, hogy hova is ment – álltam fel, és a korláthoz sétáltam. – Meg kell találnom azt az imádott boszorkányt. 

- Mit vársz tőlem?

- El tudja, hogy merre van. Nekem sose mondaná el, szedd ki belőle – vontam vállat.

- Harry, tudod, hogy mi a helyzet közöttünk.

- Félredugtál, ő megharagudott rád, és beadta a válópert, amit még mindig nem írtál alá – foglaltam össze a dolgokat. – Itt az esély, hogy újra beszéljetek, mint normális emberek, és esetleg, tudod, szóba hozhatnál engem és Ninát is.

- Te messze nem vagy épelméjű – nevetett fel, s mellém állt.

- Nagyjából a negyedik cigim szívom – feleltem.

- Ideje lenne abbahagynod.

- Ne terelj. Megteszed?

- Tudod, hogy a legjobb vagy, de ilyet még te se kérhetsz tőlem – ellenkezett.

- Ugyan már. Egy idő után a bugyijába juthatnál megint – gyújtottam meg a szálat.

- Oké, elég. Több tiszteletet, a feleségemről beszélsz – kérte ki magának igen nagy éllel hangjában. – Amennyit tudok, megteszek az ügy érdekében, de csak is normális kereteken belül.

Kijelentésének hallatán széles mosoly terült szét arcomon, minek örömére beleszívtam a cigarettámba, s tovább bámultam vele együtt csendben a színes égboltot.

27.rész*Értetlenség

Nyújtózkodtam, miközben a kezemmel kerestem a puha ágyneműk között egy karcsú, igen kecses testet. Amikor pár pillanat elteltével nem találtam a keresett személyt, felnyitottam szemhéjaimat, s sietve néztem körbe, nevét hangosan ismételgetve.

Felálltam, és első gondolatomat követve indultam a fürdő irányába. Hangokat nem hallottam, és a felhívásra sem érkezett válasz. Belöktem az ajtót, s döbbenten néztem körbe az ürességtől kongó fürdőszobában. Hirtelen pillantottam hátam mögé, de a nappali is üres volt.

Feszes testtel, negatív gondolatokkal igyekeztem vissza a hálóba, ahol is bőröndjének hűlt helyét találtam csupán. Ujjaim ökölbe szorultak, és egyszerűen nem akartam elhinni, hogy valóban megtette.

Telefonomért rohantam, és sietve kerestem meg azt a számot, akinek tulajdonosa biztosan mindent tudott. Csörgött párt – amelyeket én türelmetlenül viseltem -, mire felvette, és beleszólt.

- Azonnal gyere fel – ezzel bontottam is a vonalat. Tudtam, hogy mindig azonnal teljesíti, amit kérek, így az ajtót kicsaptam, és egy bokszeralsóban, teljes nyugodtsággal vártam, hogy végre megjelenjen.

Dühösen álltam és vártam, mire végre percek, vagy talán már órák eltelte után, de megjelent Ellie. Azonnal berántottam a szobámba, az ajtót hangosan, nem törődöm módon csaptam be, s álltam meg szemben a kemény tekintettel engem méregetett nővel.

- Hova ment? – igyekeztem nyugodtan feltenni a kérdést, de az ingerültség tökéletesen kihallható volt így is.

- Kicsoda? – kérdezett vissza rezzenéstelenül.

- Ne szórakozzunk egymással – nevettem fel, és hajamba túrtam. – Kibaszottul ne merészelj szórakozni velem, El.

- Érthetőbben, ha kérhetném. Nem érek rá a játékaidra – sóhajtott fel, mintha csak az élet legnagyobb problémája nyomta volna vállát.

- Elment, érted? Itt hagyott a picsába – üvöltöttem az arcába.

- Harry, ki hagyott itt? – fonta kezeit össze mellkasa előtt.

Hangosan felnevettem, s vérben forgó szemekkel néztem rá, de ő mindig is kemény csaj volt, így meg sem lepődtem, amikor még mindig értetlen tekintettel állt előttem. De tudtam, biztos voltam abban, hogy mindent tudott.

- El, Nina itt hagyott, érted? – lassan tagolva tettem fel a kérdést. – Szóval, most nekem te szépen elmondod, hogy hova is tart.

- Honnan veszed, hogy bármit is tudok, Harry? A te bizalmasod vagyok, nem az övé.

- Hülyének a szomszédot nézd, és ne engem – förmedtem rá.

- Harry, elfelejted, hogy engem nem a seggedből rángattál ki – hangja mintha egy gyerekhez beszélt volna. – A menedzsered vagyok, és a barátod, a magánéleted rád tartozik, semmit sem tudok rólatok, ahogyan azt sem, hogy hova is ment – hangsúlyozta ki az utolsó részt.

Hitetlenül meredtem rá, míg végül kissé feladva, hogy bármilyen információval is szolgál, elhaladtam mellette, egyenesen a hálóba. Hallottam követő lépteit, de mit sem törődve vele kezdtem el a táskámba kutatni, míg a keresett dolgot meg nem találtam. Azonnal magamhoz vettem, ajkaim közé csúsztattam, s meggyújtottam.

- Harry, ez nem vicces – próbálta meg elvenni tőlem, de lehetetlen kísérlet volt számára.

- Úgy tűnök, mintha nevetnék? – szívtam mélyen magamba a káros anyagot.

- A fű semmit sem old meg – mormogta. – Fejezd be! Különben sem dohányzó a szoba.

- Nem vagy az anyám. És gondolhatod, hogy mennyire is hat meg a nyomora bárkinek is – haladtam el mellette, és a mini bárhoz mentem, amiből elővettem egy üveg vörösbort.

- Komolyan, figyelj, hány éves vagy? Elhagy egy csaj, és már is önpusztításba kezdesz? Ez nem te vagy – nézte, ahogyan kibontottam az üveget, és negyedét fel is hajtottam azonnal.

- Meg kell nyugodnom – ennyi választ adtam. – És úgy is meg fogom tudni, hogy hova ment – néztem mélyen szemeibe. – Meg fogom találni!

- Nem gondolod, hogy valami nyomós oka lehetett arra, hogy elhagyott?

- Nem gondolod, hogy leszarom, amiket itt összehordasz? – vágtam vissza. – Amíg nem azt fecseged, hogy hova is ment, addig inkább fogd be.

- Ha David ezt megtudja, nem fog jót állni magáért – szakította félbe az ajtón lévő dörömbölés.

- A másik ember, aki kurvára érdekel – nevettem fel, s levágódtam a kanapéra, miközben a telefonomat kezdtem nyomkodni már sokadjára, ám mindig ugyan az: a hangposta.

- Hol van Nina? – tekintetem az ajtó felé kaptam, megemeltem az üvegem, és újra meghúztam.

- Ugyan ez a kérdésem nekem is – ennyit feleltem.

- Ellie, komolyan hagyod, hogy ez itt csak füvezzen, és igyon? – förmedt a nőre, aki már fejét fogva inkább csendben maradt. – Hol van Nina?

- Nem esett még le, hogy a lányod nincs itt? – hajtottam fejemet a kanapé hátára, s tovább szívtam magamba a boldogságnak tűnő mámort.

- Markkal van? – jött az a kérdés, amely teljesen feldühített. Borosüveg a padlón csattant, felálltam, és a férfi elé álltam, aki hiába volt kissé magasabb nálam, minden félelem nélkül néztem szemeibe.

- Ezt a kibaszott nevet ebben a helyiségben elfelejted. Felfogtad?

- Azt hiszed, hogy megrémítesz? – horkant fel. – Rohadtul nem szórakozhatsz velem, és ahogyan látom a lányommal sem, ha fogalmad sincs arról, hova is tűnt. Remélem, hogy Markkal van, aki legalább nem veszi rá a fűre, és az italozásra. Egy utolsó szajha lett melletted… - hangzott el a mondat, mire felnevettem, hátat fordítottam, ám mielőtt léptem volna, visszakézből orrba vágtam, minek következtében padlót fogott.

- Egyetlen egy rossz szavad sem lehet a lányodra – hajoltam fölé, és arcába ordítottam. – Felfogtad? Legcsodásabb lány, akivel valaha is találkoztam. 

- A francba, eltörted az orrom – nyöszörgött fájdalmasan az említett testrészét fogva, amelyből a vér csak úgy áradt. - Marnaknak igaza volt veled kapcsolatban.

- Harry – lépett mellénk sietve El, és a sérültet, Martint szemlélte. – Kórházba kell mennie.

- Akkor induljon, nincs közel – álltam fel, és hátat fordítottam nekik, míg az utolsókat szívtam a csikkből.

- Harry, nem teheted ezt – megvetés a hangjában volt Elnek, de egy cseppet sem érdekelt.

- Be vagyok szívve, és ittam, azt teszek, amit csak akarok. Senki sem mondhatja meg nekem mit csináljak. Senki - kiáltottam.

Telefonomat felvettem, kikerestem újra a számot, s reménykedve vártam, hogy végre felvegye. Felvegye a lány, aki ellopta és millió darabokra törte szívemet.

26.rész*Édes Nyalánkság

Nevetve estünk be a szobánk ajtaján. Jókedvünk igen magasra hágott, amelyet apám nemigen nézett jó szemmel. A verseny után ismételten felkeresett, és kicsapta a balhét, de Harry mellettem volt, s szerencsére könnyen szabadultunk meg tőle, igaz, kövér kacajok közepette. Ellie az öltözőnkbe sietett mögöttünk, és pár információval látott el bennünket, bár mind a ketten tudtuk a lánnyal, hogy azok az utsítások, inkább csak Harrynek szóltak, ám annak ellenére bőszen bólogattam én is.

Nevettünk, s a kanapén elterültünk. Platformos szandálomat lerúgtam hanyagul, ahogyan Harry is megszabadult a csizmájától. Nem sikerült még rájönnöm, hogy a nyár közepén miért is az a legcélszerűbb lábbelije, de hát ő tudja. Mindenkinek azt kell viselnie, amiben jól érzi magát, véleményem szerint.

- Bor? – sandított rám hatalmas vigyorral arcán, mire csak bólintottam.

Azonnal felpattant és a mini bárhoz igyekezett, amelyből egy jól behűtött vörösbort vett magához, két pohár társaságában. Ördögi vigyorral arcán tért vissza hozzám. A borosüveget minden gond nélkül bontotta fel. Mind a kettőnknek töltött, majd az egyik félig töltött talpas poharat átnyújtotta nekem, és már le is ült mellém. Összekoccintottuk poharainkat, és nagyot kortyoltunk a hűs italból, amely torkomon könnyedén csorgott le.

- Még egy süti? – nyújtotta felém a dobozt.

- Nem, köszönöm, azt hiszem, ennyi éppen elég volt – nevettem fel, mire ő is elnevette magát. – Őrült egy este – jegyeztem meg.

- Hát nem szokványos – motyogta a pohárba, s el is tüntette annak tartalmát, majd újra is töltötte magának.

- Ez gyors volt.

- Hát, ha szomjas az ember – rántott vállat.

- Szóval, Melanie.

- Tényleg róla akarsz beszélni? – nyögött fel szinte már fájdalmasan, és fejét hátra vetette a kanapéra. Lábait az asztalon keresztezte, s felém fordította csodás arcát.

Szemei csillogtak, ajkai enyhén nedvesek, s rózsaszínesek voltak, a mennyei bornak köszönhetően. Vágy túláradt bennem, szívem hevesen dobogott, a levegőt kapkodtam. Közelebb csúsztam, ajkaimat övéire illesztettem, és finom csókot kezdeményeztem.

Felnyögött a hevességem hatására, mire, a poharat az asztalra helyezte, és kezét csípőmre simította. Ujjai felsőm anyagán keresztül belém martak, és még közelebb vont testéhez. Keresztbe tett lábamon végigsimított, és sajátjára húzta. Addig ügyeskedett, és csókolt, míg vele szemben, az ölében nem ültem. Ujjaim automatikusan csúsztak fürtjei közé, ezzel még közelebb préseltem hozzá testem. Ágyékunk teljesen egybesimult, aminek hatására enyhén duzzad ajkai közé nyögtem.

- Te leszel a következő édes nyalánkság – vigyorgott bágyadtan, mire felnevettem hangosan, ám ahogyan fenekembe markolt, és merev tagjának préselt, minden hang tovaszállt, amely addig létezett.

Ajkai újra enyéimre találtak, míg ujjai felfelé gyűrték felsőmnek anyagát, amíg le nem került rólam. Szemei ragyogása csak tovább fokozódott, amikor konstatálta, hogy melltartót nem vettem fel aznap. Ajkain végigszántott nyelvével, majd puszikkal kezdett el halmozni kulcscsontom mentén, le egészen az egyik keblemig.

Szemhéjaimat szorosan hunytam le, ahogyan hátamat hátra vetettem, míg ajkai édesen kényeztettek továbbra is. Mind a két mellemnek hosszas időt szentelt. Nyelve és ajkai szinkronban mozogtak, miközben ujjai oldalam érzékeny bőrét cirógatták.

Csípőmet mozgatni kezdtem, állánál fogva fejét felemeltem, és megcsókoltam. Mozdulatsort egy pillanatra sem hagytam abba, bár már mind a ketten ugyan annyira vágytunk a másikra.  

Apró tenyereimet inge alá csúsztattam, és ahogyan kissé előre dőlt – segítve nekem -, lecsúsztattam felsőtestéről a könnyed anyagot, amely messze került tőlünk. Kidolgozott, mintákkal teli felsőteste enyémhez simult, majd hirtelen megemelt kissé, és felállt, mire felsikkantottam. Lábaimat csípője köré fontam, ahogyan kezeimet nyaka köré.

- Mit csinálsz? – döntöttem homlokomat az övének.

- A jelenlegi közös ágyunkba viszlek – közölte, és már be is rúgta a hálónak ajtaját mögöttünk.

A helyiségben sötétség uralkodott, csupán a hold gyér fénye töltötte be, még a csendet kapkodó lélegzetünk törte meg.

Lassan fektetett le a hófehér ágyra, míg ő megtámaszkodva, figyelve rám helyezkedett el fölöttem. Tekintetünk egybekapcsolódott. Lábaimat széjjelebb tettem, kezeimmel lejjebb húztam, és ismételten egy forró csókba hívtam.

Körmeim élével kissé megkarcoltam hátának bőrét, egészen le csípőjéig, ahol is lejjebb toltam, s közben fenekébe markoltam. Csípőjét előre billentette, annak következtében pedig felnyögtem hangosan, önelégült mosoly pedig azonnal megjelent.  Édesen megcirógatta az arcom, megpuszilta a számat, s lejjebb csúszott. Felállt, lerugdosta magáról a feleslegessé vált ruhadarabokat, miután az enyéimtől is megszabadított engem. Teljesen fedetlenül feküdtem előtte az éjszakai homályban.

Tudtam, hogy a búcsú fájdalmas lesz, de sosem gondoltam volna, hogy ennyire. Nyakam hajlatába temette arcát, míg én tincsei közé túrtam, és magamhoz szorítottam. Kövér könnycsepp gördült végig arcomon, alsó ajkamat beszívtam, s csak magamhoz szorítottam.

- Hé – távolodott el kissé tőlem. – Mi a baj? Fájdalmat okoztam? – nézett értetlenül, s egyben aggódóan le rám.

Nemlegesen megráztam fejem, mielőtt is ajkaimat szólásra nyitottam volna: - Semmi, semmi baj – próbáltam megnyugtatni, de egyáltalán nem hatott rá. – Nem bántottál, kérlek, ne aggódj – suttogtam ajkaira a szavakat, és újra csókba hívtam. Hátát megnyugtatóan simogattam, csakhogy újra visszatérjünk oda, ahonnan indultunk.

Apró puszikkal halmozott el, amely gesztusai még jobban fájdították szívemet, de tudtam, hogy helyesen cselekszem. Tudtam, hogy meg kell tennem. S akkor ott, a valós érzelmeink uraltak minket, a tetteinket. Elvettük a másiktól a boldog pillanatot, és közben adtunk is. Kölcsönös tisztelet és szeretet volt csak jelen.

****

Kora reggel a telefonom halk ébresztésére tértem magamahoz mély, gyönyörű álmomból, amely egy csodás férfi karjaiban ért.Csodáltam nyugodt, enyhén borostás arcát, hosszú szempilláit, és a göndör tincseik, amely e tökéletes arcot keretezték. Testét csak deréktól lefelé takarta a vékony fehér takaró. Halkan szuszogott, ajkai kissé elvoltak nyílva. Ujjamat orra vonulatán húztam végig, majd ajkainak határain. Kissé mocorgott, de nem ébredt fel, így erőt véve magamon hajoltam közelebb, és egy édes puszival ajándékoztam meg. Másik oldalára fordult, kissé tapogatózott vakon, és a párnát magához húzva visszaszenderült álmaiba.

Nesztelenül másztam ki a kényelmet nyújtó ágyból, és kaptam fel bőröndömből pár ruhadarabot, amelyet minél halkabbanigyekeztem magamra kapkodni. A fürdőbe még pár percre elvonultam, ahol is arcomra egy natúr sminket tettem, hajamat szoros copfba kötöttem, miután fogaimat megmostam és az arcomat.

Visszaosontam a hálóba, napszemüvegemet fejemre csúsztattam, és halkan lezártam bőröndömet. Még egy pillantást vetettem az alvó férfira, aki bármennyire is volt ellenszenves velem sokáig, még is egy angyalnak tűnt a hófehér ágynemű között. Tudtam, hogy nem érdemli meg, hogy nem így kellett volna döntenem, de még is ezt láttam a legjobb ötletnek. 

Szandálomat a nappaliban vettem fel, s mély levegővétel után már az ajtóhoz is sétáltam, onnan pedig a lifthez, amely egyenesen a földszintre vitt. Lépteimet nemigen neveztem volna gyorsnak, inkább lassúaknak.

- Biztos vagy benne? – ölelt át Ellie a recepciónál.

- Így lesz a legjobb – mosolyogtam rá, amint eltávolodtunk egymástól.

- A csomagod az autóban van – simított végig felkaromon. – Ha bármi van, nyugodtan hívj.

- Köszönöm, hogy segítettél – hálálkodtam őszintén. – És kérlek, az apámmal se tudasd, hogy merre is tartok.

- Nem mindig a menekülés a legjobb dolog.

- Nincs más választásom – töröltem le egy legördülő könnycseppet.

Még egyszer utoljára megölelt, arcon csókolt, és bár fájó szívvel, és a titkommal, de utamra engedett. Az autóhoz biztonságiak kísértek, akik a fotósok elől próbálták takarni könnyáztatta arcomat, és összetört, darabokra hulló szívemet.

25.rész*Csokoládé

Ébredésem igen kellemesre sikeredett. Ölelő, meleg karok voltak körém fonódva, míg hátam szabad felületét csiklandozta a mögöttem alvó személy kiengedett levegője. Ajkaim mosolyra húzódtak, ám szemhéjaimat továbbra sem nyitottam fel. Kezemet övére simítottam, s ujjai közé fűztem enyéimet. Finoman megszorította, amely arról tanúskodott, hogy még ébren volt.

Még közelebb bújt hozzám, nyakamba csókolt, s édes köszöntő szavakat motyogott bőrömbe kora reggeli rekedtes hangján. Lassan fordultam felé, és néztem bele csodásan izzó, zöld íriszeibe. Alsó ajkamat beszívtam, mire orrával megbökte enyémet, ajkaimat pedig sajátjaivá tette. Meztelen testünk egybesimult, miközben lábamat csípőjére húzta, s hátára fordult, ezzel elérte, hogy csípőjén ültem. Csókunkat én szakítottam meg. Homlokom övének döntöttem, mélyen szívtam magamba a levegőt, ujjamat végigvontattam enyhén borostást arcélén.

- Jó reggelt – suttogtam.

- Még jobbá tehetnénk – smaragdjait az én kékségembe mélyesztette, ajkait pajkos mosolyra húzta.

- Ne legyél telhetetlen – nyomtam csókot ajkaira, s leszálltam róla. – Készülnünk kell, ha nem akarunk elkésni – húztam át fejemet a tegnap viselt pólóját. Hirtelen megragadta csuklóm, és újra maga mellé rántott.

- Szóltam tegnap Elnek, hogy kelten minket indulás előtt fél órával – magyarázta. – Szóval, vegyük le ezt az aggató anyagdarabot – kezdte el feszegetni, mire a póló reccsent.

- Harry – szóltam rá. – Bírjál magaddal.

- Nehéz, amikor tudom, hogy semmit sem viselsz a felsőm alatt – szórt puszikat nyakamra.

- Kérlek, ne legyél ennyire falánk – kuncogtam.

- Kibaszott nehéz ellenállnom neked, és, hogy őszinte is legyek, szándékomban sem áll – nézett mélyen szemeimbe, majd ajkaim után kapott nagy hévvel.

Lábaimat szétfeszítette övéivel, a felsőjét lerángatta rólam. Állatként viselkedett. Vadsága meglepett, még is tetszett. Még mindig voltak kételyeim vele szemben, ám engedtem neki. Mindent engedtem neki, amit csak szeretett volna. Szívem őrült hevességben vert, mellkasom gyors ütemben emelkedett és süllyedt, míg ujjaim göndör, hosszú tincsei között kalandoztak.

- Ébresztő fiatalok – dübörgött a nő az ajtónkon.

Harry morgolódott, majd arcát a párnába temette, míg én csak nevettem a helyzeten. Éreztem merevedését, amely kissé akár kínossá is tehette volna a helyzetet, még sem így volt.

- Harry, Nina – szólt újra Ellie.

- Ébren vagyunk már – kiabált ki Haz.

- Remek, akkor engedjetek be – közölte kissé éles hangnemben.

Rajtam elterpeszkedő férfi azonnal rám kapta tekintetét, mire az én mosolyom csak még szélesebbé vált.

- Mit akarsz? – kérdezett vissza.

- Nem így szeretném megbeszélni – nyomatékosította.

- A francba – hunyta le szemhéjait kis időre Harry, majd újra rám nézett. – Este itt folytatjuk – puszilt meg, s mászott le rólam.

Sietve magára vett egy bokszert, míg én fehérneműbe bújtam, és egy fürdőköntösbe. Harry lépkedett az ajtóhoz, fordította el a zárat, és engedte be rajta Elliet, akinek a kezében egy süteményes doboz volt.

- Sütit kapunk? – vonta egyből kérdőre, és ragadta meg a fehér dobozt Harry.

- Nem, nem, legalábbis nem most – próbálta visszaszerezni, de már késő volt, mert a srác türelmetlenül nyitotta fel.

- Ó, gondoltál rám, igazán aranyos vagy.

- Harry, nem kellene a verseny előtt, és nem ezért jöttem – magyarázta, s a kanapé felé intett, melyre leültünk ketten, míg ő velünk szemben. – Martin vérben forgó szemekkel keresett fel, hogy beszéljek veletek. Csak, hogy tudjátok, David tud az éjjeli kicsapongásotokról.

- Teszteltük az autót – majszolt el egy süteményt, hatalmas vigyorral arcán Haz. – Kérsz? – nyújtotta felém, mire egy kis darabot letörtem magamnak. Furcsállva vizsgáltam, majd végül helyeztem számba a darabot.

- Szerencsétek van, hogy David hazautazott – nézett ránk. – És elég legyen, nem kell, hogy beálljatok verseny előtt.

- Mi van? – köhögtem a megakadt süteménydarab miatt.

- Ugyan, édes, ne mondd, hogy még nem ettél ilyen kis finomságot – nézett rám H.

- Fű, fű van a süteménybe?

- Az. Azt hittem, hogy tudsz Harry szokásairól – szaladt El homloka ráncba.

- Ebbe semmi rossz nincs – próbált meg érvelni, de én csak felemelt kezekkel a fürdőbe vonultam.

Hideg víz alatt álltam pár percen keresztül. Sikeresen összeszedtem a gondolataimat, mire a törülközőt testem köré tekertem. Hajamat leengedtem, s már vissza is sétáltam a nappaliba, amely már az üresség töltötte meg. Tovább haladtam a háló felé, ahol is Harry várt. Süteményes doboz az ágyon hevert, s megnyugodtam, hogy több nem hiányzott belőle.

- Beszélhetünk? – kérdezte, ahogyan a csomagomhoz léptem.

- Persze, hallgatlak – mondtam, s magamhoz vettem pár darabot.

- Nem vagyok drog függő.

- Igen, gondoltam, mivel most először láttam nálad – teljes nyugodtsággal mutattam rá a dologra.

- Akkor, nincs harag? – lépett mögém, és ölelt át.

- Nincs, de csak akkor, ha megígéred, soha nem is válsz függővé – pillantottam vállam fölött rá.

- Meg – nyomott csókot arcomra. – Kérsz egy kicsit?

- Harry, versenyünk lesz – korholtam finoman. – Indulj zuhanyozni és öltözni – taszigáltam kifelé.

- Csókszit kapok? – csücsörített, mire hangosan felnevettem, ajkaimat övéi ellen nyomtam, az ajtót pedig becsuktam.

Visszaigyekeztem a ruháimhoz, amelyeket magamra is kapkodtam. Szandálomat előkerestem, felvettem, majd kissé összerámoltam a szobát, amíg a srácra vártam.

****

A hotel bejáratánál újra fotósokkal találtuk szembe magunkat, ám hasonlóan, mint a múltkor, testőrök segítségével pillanatok alatt eljutottunk az autóhoz. Szerencsénkre apám nem várt ránk, bár tudtam, hogy a pályán úgy is ránk talál. A tegnapi kikelése nagyon is új volt számomra.

- Ne agyalj ennyit, árt a szépségnek – fogta meg a kezem Harry. – Minden rendben lesz.

- Könnyen beszélsz. Egy egész sütit magadba nyomtál, egyértelmű, hogy semmi nem érdekel.

- Egyél – nyomta az orrom alá a dobozt. – Egyél meg csak egyet.

Nagyokat pislogtam rá, míg ő csak várta, hogy elvegyem azt az egy nyamvadt süteményt. Féloldalasan mosolygott rám, mire felsóhajtottam, s mindegy alapon magamhoz vettem egy szeletet. Árgus szemekkel figyelte, ahogyan számhoz emeltem, s leharaptam egy kis darabot. Finom, csokoládé ízesítése azonnal megőrjített, miközben elfelejtette velem, hogy még mi is lapult a falatnyi édességben.

Míg én eltűntettem a süteményt, addig meg is érkeztünk a pályára. Kiszálltunk, amint pár korty vízzel leöblítettem az ételt. Harry kézen fogva vezetett a garázsunkhoz, ahol már apám is jelen volt.

- Végre, hogy ideértek az éjszakai száguldozók – jegyezte meg komoran.

- Martin, fogd be – sziszegtem, mire szemei elkerekedtek.

- Az apád vagyok, annak megfelelően kellene nevezned.

- Úgy hívlak, ahogy megérdemled, és ha nem haragszol, öltöznünk kell – hagytam ott, és mentem az öltözőbe.

Hangosan csaptam be magam után az ajtót, és már öltözni is kezdtem, miközben egy újabb süteménydarabot vettem magamhoz.

- Na, idefigyelj, kisasszony – rontott be Martin. – Nem hagyhatsz csak úgy ott, amikor éppen hozzád beszélek. Tudok arról, hogy tegnap éjjel azzal a Styles gyerekkel furikáztatok a pályán. Nem megengedett az ilyen viselkedés. Mélységesen csalódtam benned! Hogy lehettél ennyire felelőtlen? Akár le is tartóztathattak volna, feltudod fogni, hogy mit beszélek?

- Nem vagyok hülye – keltem ki magamból.

- Mi lesz a következő, drogoztok?

- Elég legyen – fogtam meg fejemet. – Csak, csak fogd be, kérlek. A saját életem, megtudom hozni a saját döntéseim.

- Hatalmas pofáresés lesz.

- Nem ismered. Fogalmad sincs arról, hogy ki is ő – komolyan jelentettem ki. – Ha elbaszom az életem, csak a saját hibám lesz! Nem fogom hibáztatni őt, ahogyan te tetted azt anyával! – ahogyan felkiáltottam, arcomon csattant a keze, mire enyémét oda is kaptam.

Könnyes szemekkel, hatalmasakat pislogtam. Hirtelen Harry termet mellettem, aki ordibálni kezdett, ám nem hallottam szavait. Megvetően, homályos tekintettel méregettem azt az embert, aki az apámnak merte nevezni magát.

Pillanatok leforgása alatt sikerült Harrynek kitoloncolnia a helyiségből, így már csak ketten maradtunk. Szorosan vont karjaiba, miközben azt kérdezgette, hogy minden rendben van e velem. Aprót bólintottam. Ajkaimra csókot lehelt, majd pár kedves szóval illetett, s elengedett. 

- Készen állsz? – nézett rám az autóban ülve már Harry, hatalmas vigyorral, amelyet viszonoztam.

- Készen – feleltem nevetve.

Pár szelet még elfogyott a csokis finomságból, mielőtt is az autóba kerültünk volna. Gondolataim csak is akörül forogtak, hogy az utolsó verseny, hogy mennyire jó. Egyikünk sem foglalkozott senkivel, egyedül, ami számította az a sebesség volt. Azaz őrült tempó, amellyel haladtunk egyik kanyarból a másikba, míg a visszapillantóban Mark autója villant meg.

Harry jobban a gázra lépett, és tudtam, hogy már túlmentünk azon a bizonyos határon, ám azt is tudtam, hogy magasról tettünk rá mind a ketten. Nevettünk, egy-egy megcsúszásnál felnevettünk. Rádión folyamatosan a csapatmérnök hangja hallatszott, ahogyan próbálta Harryt nyugodtabb tempóra bírni, ám nem sikerült neki. Egy gomb megnyomásával megszüntette a srác a kapcsolatot, s már is újra, valóban csak mi ketten voltunk, és az őrült tempó.